Wirtschaftsdeutsch in München

szerda, október 02, 2013

Tavaly nyáron a DAAD ösztöndíjának köszönhetően lehetőségem adódott eltölteni közel egy hónapot Münchenben. Bár a pályázás nem volt könnyű menet, utólag azt mondhatom, hogy mindenképpen megérte.

Német gazdasági szaknyelvi kurzusra nyertem felvételt a Ludwig-Maximilians-Universität-re 2012. augusztus 1. és 23. között. A nyári egyetemre a világ minden tájáról (na jó, „csak” 17 országból) érkeztek résztvevők Wales-től kezdve Costa Ricán át egészen Fehéroroszországig. A kulturális különbségek ellenére nagyon jó kis csapat kovácsolódott össze a bő három hét alatt.

A szállásunk a 14 épületből álló, közel 2500 diáknak helyet adó kollégiumban, a Studentenstadt-ban volt. Egyszemélyes szobákban lettünk elhelyezve, viszont – amit bevallom, furcsálltam – szinte mindenki más épületbe került. Én is olyan épületben kaptam szobát, ahol egyetlen ismerős sem volt a tanfolyamról, csak más kurzusok diákjai, akik többnyire nem is beszéltek németül. A szobám szép és tiszta volt, és szerencsésnek is mondhattam magam, mert egyrészt volt függöny az ablakomon (ami sokaknak nem adatott meg), másrészt az emeleten laktam, így nem kellett sztereóban hallgatnom lakótársaim éjszakai tivornyázását a kertben. A konyhán és a fürdőszobán osztozni kellett a többi diákkal, és e helyiségek állapota hagyott némi kívánnivalót maga után. A plafon és a falak a pókok és egyéb állatfajták kedvelt pihenőhelye volt, és a porszívó zsinórja nem ért el olyan messzire, hogy beszippantsam őket, így kénytelen voltam megbarátkozni velük. Azt is hamar megtanultam, hogy érdemes nejlonzacskóba csomagolni és a nevemmel felcímkézni a hűtőben tartott ételeimet, hogy ne érje őket „bántalom”. Az ebédet általában az egyetemi menzán fogyasztottam el, ahol bárki vásárolhat ún. Mensakarte-t, majd miután feltöltött rá pénzt, azzal kell kifizetnie az ebédjét – készpénzt ugyanis nem fogadnak el. A menzán viszonylag olcsón és nagy választékból válogathattam, így az ebéddel nem volt gond. Reggelire és vacsorára rendszerint a szomszédos Aldiban vagy Edekában vásároltam be joghurtot, müzlit, és hasonlókat. Az esti jókedvről a Studentenstadt saját, Tribühne névre keresztelt kocsmája gondoskodott, ahol enni és inni is lehetett. De ami a legjobb, hogy a kollégiumi komplexum legmagasabb épületének tetejéről csodálatos kilátás nyílt a városra, amit akár egy koktél mellett is megcsodálhattunk a tetőn működő bárból.

Ami a képzést illeti, elég sokszínű oktatást kaptunk. Két „állandó” tanárunk és egy koordinátorunk volt, ők frissen diplomázott fiatalok voltak. Délelőttönként általában nyelvtan- és szókincsfejlesztő óránk volt két csoportban, ugyanis az első napon írt szintfelmérő alapján kettéosztottak minket. Ezen kívül neves előadókat hallgathattunk, többek közt egy kereskedelmi kamara elnöknőjét, vállalati tanácsadókat, bankárokat, újságírókat és piaci elemzőket. Az előadásokat általában az előadóval való beszélgetés vagy szeminárium követte. A kurzus során betekintést nyerhettünk a média, a piackutatás, a vállalati tanácsadás és a pénzügy világába is. Viszonylag keményen kellett tanulnunk, minden nap kaptunk házi feladatot, többször írtunk dolgozatokat, majd a tanfolyam egy átfogó vizsgával zárult. Mindeközben kiscsoportokban kellett dolgoznunk egy szabadon választott projekten. Az én csoportom a nők munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta Németországban, de voltak a német divattal, az autógyártással, a tolmácsolással és a diplomáciával foglalkozó projektmunkák is.

Természetesen a nyári egyetem nem csak az iskolapadban zajlott. Többször is szerveztek nekünk kirándulásokat, programokat. Megnézhettük például a BMW gyárban az autógyártás folyamatát, de jártunk a neuschwansteini kastélyban is. Szabad hétvégénken néhány újdonsült barátommal ellátogattunk Salzburgba és Nürnbergbe is, ami az ún. BayernTickettel csak néhány euróba került.

Most pedig magáról a városról: Münchenbe érve több dolog is azonnal szembetűnt. Először is az, hogy a város zöld. Itt található a világ egyik legnagyobb városi parkja, az Englischer Garten, ami még a new york-i Central Parknál is nagyobb, illetve az 1972-es Olimpiai Játékokra épült Olympiapark. Feltűnő továbbá az is, hogy az emberek itt komolyan veszik a környezetvédelmet: tényleg használják a szelektív hulladékgyűjtőket, mindenki visszaváltja a palackokat, és rengetegen közlekednek biciklivel – amit persze nagymértékben megkönnyít a jól kiépített bicikliút-hálózat. Ami a tömegközlekedést illeti, a járatok általában másodperces pontossággal tartják magukat az előírt menetrendhez, így a közlekedés gyors és zökkenőmentes. Münchenben nem olcsó az élet, de nekem a DAAD ösztöndíja kb. pont fedezte az utazás, a szállás és a kurzus árát, így lényegében csak ételre és kulturális programokra kellett költenem. Na meg újságokra és folyóiratokra, mert a német sajtó hihetetlenül nagy és többnyire színvonalas kínálattal rendelkezik, amiből mindenképp akartam „csemegézni”.

Összességében nagyon élveztem a Münchenben töltött időt, és – aki eddig nem tette – azt csak buzdítani tudom, hogy pályázza meg a DAAD ösztöndíját, és fedezze fel maga a bajor fővárost.

Írta: Hódi Adrienn

You Might Also Like

0 megjegyzés

Kapcsolat

Név

E-mail *

Üzenet *